Hálózatok: Divat vagy szükségszerűség?

A Katalizátor Hálózat Közszociológiai Műhelyének rendezvénye

Időpont: 2016.05.23.

Helyszín: Nyitott Műhely

A Katalizátor Hálózat május 23-i rendezvényén hálózatokat létrehozó és koordináló civil szervezetek képviselői vettek részt.

Katalizátor

A műhelybeszélgetés résztvevői voltak: Havasi Zoltán (Bike Maffia), Zágon Bertalanné (Lépésről lépésre program), Pál Bence (Magyar Szegénységellenes Hálózat), Hadas Miklós (Katalizátor Hálózat. A beszélgetés moderátora Galambos Rita (DIA) volt.

A beszélgetés résztvevői között volt olyan, aki kezdettől fogva hálózatban gondolkodott a saját céljainak megvalósítása érdekében, míg máshol alulról jövő kezdeményezésként, önszerveződő módon jött létre a hálózat. Utóbbira példa a Bike Maffia, mely kezdetben Budapestre koncentrált, ám  köszönhetően a fiatalok számára vonzó brandnek, Pécsen, Debrecenben és Pereirában (Kolumbia) is vannak már hasonló csoportok. A résztvevő szervezetek mindegyikére jellemző, hogy a heterogén összetételnek köszönhetően egymást segítő, erősítő erőtérként tud létezni a hálózat. A változatosság és a sok féle tudás hasznát többször is kiemelték a beszélgetés során a meghívottak, ami lehetővé teszi a kreatív energiák felszabadulását és a hálózat állandó megújulását.  A nyitottság és rugalmasság alkalmassá teszi ezeket a hálózatokat arra, hogy minden résztvevő bizonyos kereteken belül, saját felfogása, módszere szerint valósítsa meg elképzeléseit.

A hálózatok mindegyikét valamilyen markáns szükséglet hívta életre: a Katalizátor Hálózat számára a mélyszegénységgel foglalkozó civilek közötti közvetítés, a Lépésről lépésre Program számára demokratikus szellemű iskolák létrehozása, A Magyar Szegénységellenes Hálózat számára az kirekesztettek érdekérvényesítésének erősítése, míg a Bike Maffia számára a hajléktalanok segítése a cél.

A hívószavak, legfontosabb fogalmak egy hálózat megszervezése és életben tartására vonatkozóan talán a következők: nyitottság, változatosság, rugalmasság, egymás erősítése, láthatóság.

Hálózatok: Divat vagy szükségszerűség?
Cimke: