Minden gyermek számít!

Nyúl Sára

Kedves Tanárnő!

Könyörögve kérem, mondja meg mi a baj velem?!

Ne mondja, hogy semmi, mert tudom, hogy csak óvni akarja, lelkem háborítatlan négyzet millimétereit, de hagyja már… és ne hagyjon örök tudatlanságban.

Érzem, valami baj van velem, s ha még nincs, a hamu alatt parazslik, és ha ott van, én tudni akarom.

Azt tudom, hogy létezek. Járok-kelek, fájok-szeretek, de mintha abortálna akarna ez a fránya társadalom, (ha nem is annyira hangos szóval ”csak”), mintha várnák, hogy haljak bele ebbe az életbe…

De, hogy ezt miért? Ezt az egyet nem tudom…

És még azt sem, miért nem ülnek mellém a vonaton, és ha édesapával sétálunk, mint mindenki más, a többiek miért mennek át a túloldalra? És érdekel az is, hogy ha azt mondom a Kati néninek, hogy „Csókolom” az illetlen? Mert mikor ezt mondom, rám sem néz, és ha elhagyott, olyat mond, hogy „Ördögfattya!”. Lehet, hogy nem köszönök elég hangosan, vagy azt kéne inkább mondanom, hogy Jó napot…? Valamit elrontok, de azt nagyon.

A kedvenc napom a hétfő, h-val kezdődik, mint a hideg, a Háda meg a húsleves. Bár lehet, mindig kések, de az kit érdekel? Igazából szándékosan teszem. Utálok az ajtó előtt sorban állni, és kórusban kántálni, hogy Jó regggelt kííííváánook. Én szeretem, ha hallatszik a hangom, és szeretem, mikor a tanárnő csak nekem köszön vissza, és mondja mellé a nevemet is. A táblát is szeretem törölni és felrakni az asztalra a székeket. Ilyenkor Ilus néni, ha meglát, mindig mondja, hogy látja mennyit erősödtem, és ha így folytatom világbajnok súlyemelő leszek. Lehet, hogy igaza van, mert az is igaz, hogy az erősek nagyon éhesek és én mindig nagyon éhes vagyok. Én vagyok az osztály konyhamalaca, az árva szendvicsek védőszentje, a maradékok menedéke. Kicsit elkalandoztam, de így lett meg Amerika is, nem?

Jó, oké…

Jó a hétfő, de a kedd! Az micsoda nap!

Azon a napon a portás bácsi megsimogatja a fejem. És van, hogy csokis tejet is ad, az öreg. Igazából barátok vagyunk. Igaziak. Nem rég valami furát mondott. Valami olyat, hogy egy gombóc van az agyába, de még nem tudni, hogy rossz vagy jó? És fél meg, hogy én ezt nem érthetem. Én mondtam neki, hogy pontosan tudom, hogy mit érez. Nekem a szívembe van egy gombóc, mióta anya elutazott. Senki nem mondta meg, hogy hova és azt se, hogy meddig. Szerintem elrabolták, vagy eltévedt és nem találja a vissza utat. Szegény anyukám! Azt a napot várom, hogy visszajöjjön hozzám, vagy hogy megtanuljak autót hajtani, és akkor én megtalálom. Apával egyedül fura lenni. Néha nagyon gonosz és kiabál. Reggelente szeret, aztán este olyanokat mond, hogy én félek, hogy ő is elhagy. Elhagy, mert rossz vagyok. De ez senkit nem érdekel, végül is jól vagyok meg egészséges. Szóval, ha valaki, akkor én tudom milyen a portás bácsi gombócának lenni…

A szerda kicsit fárasztó. Reggel bebattyogok a suliba. Rajzolok. Kimegyek a vonalon, mert mindig kimegyek. Én csak hármasra tudok rajzolni. Hogy miért fáj a vonalon túlisága a rajzaimnak, azt én nem érthetem. Kicsi a keret, és nincs benne semmi izgalmas. ( Debi mondta, hogy a kirándulás utáni kiállításon firkák voltak a falon. Ők hányast kapnának?) A csütörtök-péntek, mintha egy napon lenne. Hagyom is inkább, mert csak a szívem fáj bele…Túl hosszú a hétvége, azt ne bolygassuk.

Mi van még?

Utálok bújócskázni. Mert folyton bújócskázok… a tanárnő nem szereti, ha a színházba elől ülök, és én soha nem adhatom át magának az év végi ajándékot, és én hallgassak, ha jön a pszichológus órát nézni, és főleg ne tegyem fel a kezem, akkor se ha soha. Nálam jobban gyerek még nem bújt el.

Én olyan erős leszek, mint az apám. Olyan szívós, mint a mama és megélek majd a föld hátán is. Amerikába fogok dolgozni és karácsonyra az egész utcának hozok ajándékot. Én majd kitörlöm a határokat és nem azt írom minden feladat lapjára, hogy szebben, hanem azt, hogy szép! És meg tanulok főzni is és a portás bácsi feleségét is elviszem a tengerre és a tanárnőnek átadom az év végi ajándékot.

Azt hiszem ezzel elgondolkodtam az életemen. Nem sikerül összekötnöm a szálakat. Szerintem jól vagyok. De vágyom az igazságra…

Tisztelettel maradok,

K.I