Pataki Anett

Sajtótájékoztató

- Magyarországon nincs szegregáció – jelentette ki a politikus. A szavakat hatásvadász szünet és éles vakuvillanások követték.

A kellő idő kivárása után folytatta. - Azzal van tele a sajtó, hogy elnyomjuk a kisebbséget, szándékosan kevesebb lehetőséget biztosítunk nekik, rosszabb feltételek között kénytelenek tanulni és ez okozza a lemorzsolódást, ezért nem lesznek kiemelkedően hasznos tagjai a társadalomnak és ezért nem képesek javítani az életkörülményeiken. Ez nem igaz. A társadalmi rétegződés minden korban és minden országban jelen volt. Azt a néhány kivételes sikertörténetet leszámítva, amikor a legkisebb juhászlegény elnyeri a királylány kezét és vele a fele királyságot, a rétegek közötti rendkívüli ugrás nem jellemző. A gyermekek sorsát nem az iskolai feltételek, inkább a hozott kultúra határozza meg. Én azt mondom, nincsenek rossz iskolák vagy lelkiismeretlen tanárok, csak olyan gyerekek, akik nem akarnak, vagy nem is képesek tanulni.

A beszéd végeztével újra csend, majd izgatott mormolás támadt. Most a sajtótájékoztató moderátora hajolt a mikrofonjához. – Ha kérdésük van, kérem, jelezzék, és a miniszter úr lehetőség szerint igyekszik megválaszolni azokat.

Kezek lendültek a magasba.

- Igen? – adta meg a szót a moderátor egy középtájon álló férfinak, aki mögött egy nagy tévécsatorna logójával ellátott kamerát tartott az operatőr.

- A miniszter úr szerint nincs lehetőség a kitörésre? Nem számít, milyen képességei vannak egy gyermeknek, olyan pályát kell választania, amire példát lát a családban? – kérdezte.

A politikus azonnal bólintott. – Úgy van. Az orvosi pályához anyagi támogatás kell, az ügyvédihez kapcsolatok. Egy csongrádi gazda ezeket nehezen tudja biztosítani a gyermekének, ellenben rá tud hagyni egy birtokot almafákkal, amik sok évig biztosíthatják a megélhetését. A mezőgazdaságot egyébként is folyamatosan fejlesztjük, a kormány most dolgoz ki egy újabb… - váltott kényelmesebb és pozitív hangvételű témára. – Én sem mentem bányásznak vagy kőművesnek. Azt sem tudnám, hogyan fogjak hozzá, hiszen a felmenőim is mind tisztségviselők voltak – zárta egy fordított példával, hogy elvegye az élét a korábbi kijelentésének, miszerint nincs lehetőség felemelkedésre.

- Tessék – mutatott a moderátor egy közelebb álló riporterre.

- Tehát ön szerint az iskolákat nem terheli felelősség? – jött az újabb kérdés.

A miniszter ez alkalommal sem gondolkodott sokáig. – Nem. Illetve nem a szegregációt illetően. Lehet, hogy egyes iskoláknak gyengébb a felszereltsége, vagy kevésbé tehetséges tanárokat alkalmaz, de az nem csak a roma kisebbség vagy a szegénysor gyermekeit érinti, hanem mindenkit. Biztos vagyok benne, hogy minden gyermek egyformán nézheti a táblát és a tanítók is kijavítják mindenki dolgozatát.

- És a gyerekek kirekesztő magatartása? – toldotta meg az aktuális kérdező a beszélgetést.

- Az a közösség felelőssége, nem az iskoláé. A szülők hajlamosak teljes mértékben az iskolára bízni a gyermekeik nevelését, de egy oktatási intézmény feladata elsősorban a tanítás és másodsorban a nevelés. A gyermekeket a szülőknek kell nevelniük. Ha a szülők kirekesztő gyermekeket nevelnek, akkor ez ellen az iskola nem tehet semmit. Nem erőltetheti a roma gyerekek integrációját a tanítási időn kívül sem. Éppen így nem erőltetheti egy roma gyerekre a tanulást, ha az nem akarja, mert a szülei sem ezt a mintát állították elé – a politikus kissé kipirult, érezte, hogy elragadtatta magát, de mindig is lelkesen tudott érvelni az igaza mellett.

- Utolsó kérdés. Tessék, hölgyem – szólt a moderátor egy fiatal nőhöz.

- A miniszter úrnak vannak gyermekei, igaz?

- Maradjunk a témánál, kérem, kerüljük a személyeskedést… - szólt közbe a moderátor, de a miniszter leintette.

- Vannak. Mindhárman a körzetüknek megfelelő közoktatási intézménybe járnak – mosolygott, jelezve, hogy ő nem egy elitista családapa, aki csak a legnívósabb iskolába hajlandó járatni a gyerekeit.

- És az az iskola is küzd a szegregáció ellen?

- Amennyire én tudom, az intézménynek sosem volt ilyen jellegű problémája.

- Probléma alatt konfliktust, vagy roma diákot ért a miniszter úr?

- Mi a különbség? – kérdezett vissza a politikus ismét gondolkodás nélkül, mire hangos zúgolódás tört fel a teremben

- A sajtótájékoztatót berekesztem! – kiáltotta a moderátor és sietve levezette a minisztert a pódiumról, miközben folyamatosan villogtak a vakuk.

Szavazz egy like-kal

További információkért

Like-old a Facebook oldalunkat, ahol minden nap témába vágó inspirációval szolgálunk

Motiváció Oktatási Egyesület

A pályázat megvalósítását a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja.

  • EGT és Norvég Civil Támogatási Alap
  • EEA Grants
  • Norway Grants
  • Ökotárs alapítvány
  • Emnet
  • Kárpátok Alapítvány - Magyarország
  • Autonómia Alapítvány