Minden gyermek számít!

Vajsenbek Péter

Szerda

Csibu,Báttya és Zoli összegyűjtötte nyálát a köpőversenyhez. Az nyert, aki az öt méterre lévő ablakon a legmagasabbra talált. Becsöngettek, a folyosó kiüresedett. Az utolsó pillanatban csatlakozott Ádám. Folyton késett mindenhonnan. Nem egyszerre köptek,mindig Zoli kezdte,hozzá viszonyultak a többiek. Csibu nyála csorgott a legmagasabbról, kettévágta a kilátást az iskolaudvarra. Nevettek. Ádám megint a mellkasát köpte le, pont a szíve fölött. Kijött egy fiú az óráról,elindult a mosdó felé. Ádám megszólította:Bocs haver, légyszi adj már egy papírzsepit. Meg egy cigit is,tette hozzá Csibu mikor látta,hogy a fiú a zsebébe nyúl. Megkapták,elköszöntek. Tizenöt perc késéssel bementek utolsó órájukra.

Iskola után Csibu,Báttya,Ádám és Zoli a Bartók térre mentek. Két utcányit kellett sétálniuk. A tér bal oldalán CBA, a jobb oldalán buszmegálló volt. A végében egy lángosos és egy focipálya. Hosszúkás kőasztalok,hinta,homokozó,mászóka. Egy kopott kőasztalon ülve tekerték a herbált. Bocs Ádi de ez csak három emberre lesz elég,mondta Zoli,miközben egy bérletcsíkot göngyölgetett. De ha van nálad pénz én elugrok és veszek még,tette hozzá Csibu. Közben átnyújtotta az égő cigit Báttyának,aki három slukk után visszaadta. Ti mindig töritek a cigit?-kérdezte Ádám,hogy elterelje a szót. Aznap nem volt kedve szívni. Báttya csöndben nézett maga elé, Csibu válaszolt:Ja,anyatej helyett is ezt szívtuk bazdmeg. Na akkor hozzak vagy ne? Ne tereljél Ádika, apuci úgyis ad pénzt. Legalább csinálunk még egy-két cigit. Holnap úgyis csak csütörtök.

Nem kell kösz,sziszegte Ádám. Na jól van kussoljatok,szólt közbe Zoli. Tudta,hogy Csibu nem bírja elviselni a gazdagabbakat. Nem tudja végignézni minden nap,hogy nekik van pénzük, neki meg nincs. Ádival is nehezen haverkodtak össze, és még így is sokat vitáznak. Ádi is néha fasz tud lenni. Mindjárt kész a cigi,folytatta Zoli. Piszkos körme alól beleszórta a hosszú cigipapírba a zöldes törmeléket. Rámorzsolta a dohányt,a szünetben szerzett cigiből. Elkeverte,megsodorta,begyújtotta. A buszok jöttek,mentek.

Az esőfelhőket,mintha az égre köpködték volna. Az egész téren herbálszag volt. Aki ismerte, undorítónak gondolta. Aki nem,az is. Égett műanyag és petrezselyem. Miután elszívták,nem beszéltek. Ádám telefonjára hordozható hangszórót kötöttek, hallgatták a zenét. Tompán néztek ki a fejükből,közeledtek az esőfelhők. Néha bólogattak a rapzene ütemére. Mind a négyen bő ruhát hordtak. Kényelmes volt és menő. Sokszor lenézték őket akik a buszmegállóban vártak. Kicsit féltek is tőlük. Báttya és Zoli cigány volt. Báttya csöndes, Zoli izmos. Mindketten ismerték és szerették szülővárosukat.

Hallod Csibu,tarhálj már egy cigit, szólalt meg Zoli. Áh,nem bírok felkelni, jött a válasz rövid szünet után. Nem szólaltak meg megint egy ideig. Báttya sápadt volt, lefeküdt a kőpadon. Feje alá húzta a táskáját. A buszok jöttek,mentek.

Ádám és Zoli indulni készültek. Mióta Ádám anyja meghalt, Zolival gyakran jártak haza együtt. Nem a gyász,hanem az indulat hozta őket közelebb. Az mindenkiben volt. Ádám apja,sokat dolgozott,nem látta,hogy a fia mikor ér haza. De azért másnap mégis csütörtök. A táskáikat vették fel,mikor látták, hogy rosszul van Báttya. Habzott a szája, görcsbe rándult a teste. Mindannyian megijedtek. Kalapált a szívük,remegtek a végtagjaik. Ádám nem szívott, de a telefonzárját alig tudta feloldani. Mikor sikerült,tárcsázta a mentők számát. Csibu közben felemelte Bátáyát,hogy ne fulladjon meg. Dühében rázta. Zoli elsápadt,nézte mi történik. Izzadt tenyerét a zsebébe törölte. A mentők öt perc alatt kiértek. Felvették az adatokat, és elvitték Báttyát. Sötétedett, elkezdett nagy szemekben esni az eső. Aztán gond nélkül csütörtök lett.