A Motiváció Ösztöndíjprogram tanulóival pólókat és kitűzőket készítettünk, a programon részt vevő tanulók pedig megkapták az előzőleg általuk kiválasztott könyveket. Szuper program volt! További képek itt
Zárórendezvény a szegedi Motiváció Tanodában
Hivatalosan lezártuk a szegedi tanoda pályázatot, de ez nem jelenti azt, hogy zárjuk kapuinkat! A zárórendezvényen a gyerekekkel és szülőkkel közösen elevenítettük fel az elmúlt másfél év élményeit és beszéltük meg, hogyan folytatjuk tovább a közös munkát. Köszönjük a szülőknek az
Önkénteseket keresünk
A Motiváció Műhely önkénteseket keres a következő pozíciókra Mentor hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok támogatása (tanulmányi fejlesztés, szabadidős programok szervezése) a Motiváció Hallgatói Mentorprogram keretein belül, a Motiváció Tanodában (kiemelten keresünk óvópedagógus, pszichológus, szociális munkás, és reál szakos hallgatókat) Gyakornok kommunikációs
TanodaPlatform konferencia
A Tanoda Platform szerint: A tanoda nem kormányzati szervezet által működtetett, helyi sajátosságokra, a gyermekek, fiatalok önkéntes részvételére és egyéni szükségleteire építő, független infrastruktúrával rendelkező közösségi színtér. A személyiségfejlődés egészét szem előtt tartó olyan komplex szolgáltatást nyújt, amelyet az oktatási
Motiváció Tanodások a Csodák Palotájában
Tanodásaink a budapesti Csodák Palotájában jártak. További képek itt