Folytatódnak DeMo tapasztalatcseréi. Ezúttal a debreceni KÖZ-Pont Egyesület vendégei voltunk a Debrecen Plázában. Igen, nem tévedés, az egyesület irodája egy plázában található, amit ingyen kapnak a tulajdonostól, cserébe viszont sok ifjúsági programot szerveznek. Hasonló irodájuk Nyíregyházán és Szolnokon is működik.

Az egyesület meghatározó szerepet játszik Debrecenben és a régióban az ifjúsági fejlesztő munka terén. Szerveznek önkéntes akciókat, középiskoláknak nyújtanak segítséget az iskolai közösségi szolgálat megszervezésében, fogadnak EVS önkénteseket, és számos nemzetközi együttműködésben vesznek részt.

Hogy mit lehet tőlük tanulni? Például kreativitást, azt hogy hogyan lehet megküzdeni a nehézségekkel, hogy hogyan lehet egy komoly hálózatot felépíteni, amelynek tagjai az ország vagy akár a világ másik feléről is segítenek.
Vallják: Itt te vagy a központban vagyis náluk a fiatalok a fontosak.

És hogy figyelnek-e a sérülékeny, hátrányos helyzetű fiatalokra? De még menniyre! Például azzal, hogy szinte észrevétlenül integrálják őket a programjaikba, nem csupán célcsoportként tekintenek rájuk, hanem aktívan bevonják őket, lehetőségeket biztosítanak számukra.

Köszönjük.
http://www.kozpontegyesulet.hu/

DeMo Debrecen

További képek itt

DeMo tapasztalatcsere a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesületben