L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője kilépett az Antiszegregációs Kerekasztal tagjai közül. Indokait visszafogottan összegezte, hiszen ezen fórumon tapasztalható cinizmust, mellébeszélést és álcselekvést sokkal indulatosabban is lehetett volna jellemezni.

Három kérdés merül fel.
Miért volt korábban tagja ennek a testületnek?
Miért most lépett ki?
Fenntartható-e a továbbiakban tagságom?

Menni vagy maradni?

Amikor meghívtak az Antiszegregációs Kerekasztal tagjai közé – tudván, hogy saját és kollégáim teljesítménye jogán került erre sor – két dologra gondoltam: elismerik a Motiváció Műhely sokrétű munkáját, s hatékonyabban tudjuk képviselni részvételemen keresztül ügyünket, az integrált oktatás témáját.

A kezdeti lelkesedést követően úgy láttam, hogy mindössze legitimálni szeretnék részvételünkön keresztül azt a cinikus, ereszd-meg-húzd-meg szakpolitikát, mely a kommunikáció szintjén elítéli az oktatási szegregációt, a gyakorlatban viszont számos eszközzel támogatja azt. „Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok” összegezte ezt a technikát Rodolfó Sötét Oldalra átállt padavanja.

A folyamat következő lépcsőfoka az elkötelezettségből fakadó hit: mindent mérlegelve mégis hasznos lehetek, részeredményeket érhetek el, minimalizálhatom a károkat, fontos témákat tarthatok felszínen, kontrollt és nyomást gyakorolhatok.

Majd következik Nóri stációja: az erőfölényben lévő kormányzati gépezet bedarál, kifáraszt. Bár tudjuk, hogy struktúrákon és mechanizmusokon kell végső soron változtatnunk, mégis egyértelmű, hogy a gittegyletben elpazarolt energia a kevésbé széleskörű, ámde valós, következményekkel járó segítő munkától veszi el az időt. S egyébként is: privát életünkben egyszerűen nem állunk szóba olyan emberekkel, akik a legócskább – s éppen emiatt hihetetlen és működő – hazugságokkal ráznak át bennünket. Ugye nem töltjük az időnket olyan emberekkel, akiktől nem vennénk használt autót?!

S lehet-e maradni? Persze: az utat végig kell járni, kinek-kinek saját tempójában. Útközben pedig – bár nem tölt el örömmel a feladat – továbbra is próbálok a képviseletből fakadó lehetőségek kiaknázásával (esetünkben: főként hibák és kudarcok mérséklésével) hasznos munkát végezni.

Szűcs Norbert, Motiváció Műhely

Menni vagy maradni…?!