Tanodai önkéntesség

A Motiváció Műhely egy olyan közösség, amelynek tagjaiként egy szolidáris, nyitott, fenntarthatóan működő, igazságos társadalomért és egy élhetőbb környezetért dolgozunk.

Két tanodánkban támogatjuk azokat a nehéz sorsú gyereket, fiatalokat, akiknek társadalmi és anyagi körülményeik megnehezítik az életben való boldogulásukat. Foglalkozásainkon kiemelt figyelmet fordítunk a szövegértésre, a matematikai készségek fejlődésére, a pályaorientációra, valamint a környezettudatossággal és a szexuális egészségneveléssel kapcsolatos ismeretek átadására. 

Csatlakozz csapatunkhoz önkéntes mentorként, ha szívesen foglalkoznál a tanodáinkba járó fiatalok támogatásával!


Mit kínálunk neked?

– akár 120 órányi ingyenes képzést (gyakorlatorientált, hasznos tudás);

– szakmai kísérést a mentorálás során;

– lehetőséget arra, hogy gyerekekkel dolgozz, és fejlődj közben emberileg és szakmailag;

– értékes szakmai referenciát;

– egy összetartó, motivált közösséget, amelyben jó lenni;

– önismereti és közösségi élményt, amire sokáig emlékezni fogsz.

Mire számítunk tőled?

– heti egy szabad délutánra;

– két, belépő szintű képzésen való részvételre (ezek alapozzák meg a tanodai munkádat);

– megbízhatóságra és nyitottságra;

– elköteleződésre a mentorált fiatalok és a közösség iránt.


Az első három alkalom várható időpontja, amelyeken mindenképpen számítunk a részvételedre:

Társadalmi integráció és méltányos oktatás – az együttnevelés támogatásának lehetőségei

2025. szeptember 26-28.

Olvasáskultúra- és szövegértés-fejlesztés

2025. október 18-19. 

Első csapatépítő találkozó:

2025. október 6. 18:00

Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 19.


Jelentkezés módja:

(1) Töltsd ki a lap alján található önéletrajzot! (Ne felejtsd el a fényképet!)

(2) Küldd el a mutier.uszama@motivaciomuhely.hu címre!

(3) Gyere el a személyes felvételi elbeszélgetésre és ismerjük meg egymást!

A beszélgetés előtt egy prezentáció keretében részletesen tájékoztatunk az előtted álló feladatokról és a mentori munka lehetséges formáiról. A felvételi beszélgetésen a motivációdról, tapasztalataidról kérdezünk, s megpróbáljuk közösen kitalálni, hogyan tudnánk együttműködni.

Töltsd le az önéletrajz sablont ide kattintva!


hu_HU