A Motiváció Műhely története a Hallgatói Mentorprogrammal kezdődött, amely 2007-ben indult a szegedi és hódmezővásárhelyi deszegregációs intézkedések támogatására. Ezek az önkormányzati lépések azt a célt szolgálták, hogy megszüntessék a hátrányos helyzetű – köztük roma – gyerekek elkülönített oktatását, és minden tanuló számára egyenlő esélyt teremtsenek a minőségi iskolai nevelésre.
A Hallgatói Mentorprogram keretében egyetemisták – elsősorban pedagógusjelöltek – az iskolákban mentorálták az új intézményekbe került hátrányos helyzetű gyerekeket. Jelen voltak a tanórákon és az iskolai foglalkozásokon, segítve őket a tanulásban és a beilleszkedésben. 2012-re a program kinőtte eredeti kereteit, ezért létrehoztuk a Motiváció Oktatási Egyesületet. Célunk az volt, hogy tevékenységeink bővítésével szervezettebb formában, hosszú távon is működtetni és fejleszteni tudjuk munkánkat, és még több tanulóhoz juthassunk el.
Ma a közösségünk a Motiváció Műhely nevet használja. Ez a név összefogja mindazokat a programokat, kezdeményezéseket és együttműködéseket, amelyekkel egy szolidáris, nyitott, fenntarthatóan működő és igazságos társadalomért dolgozunk. Hivatalos nevünk továbbra is Motiváció Oktatási Egyesület, de a mindennapokban és a nyilvánosság felé a Motiváció Műhely nevet használjuk.
Megalakulásunk óta azon dolgozunk, hogy a magyar oktatási rendszer, valamint az oktatásban alkalmazott pedagógiai tartalmak és módszerek vizsgálatával és fejlesztésével hozzájáruljunk az oktatás megújításához, a minőség általános emeléséhez és a méltányosság erősítéséhez. Stratégiai célkitűzéseinket három fő terület köré szerveztük, amelyek egymást erősítik.
PEDAGÓGIAI FÓKUSZÚ CÉLKITŰZÉSEK
GYAKORLATI SZINT: MENTORÁLÁS ÉS MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS
Kiemelt célunk hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok, valamint családjaik támogatása. Bizalmi kapcsolaton alapuló mentori viszony segítségével célunk a személyiség fejlődésének komplex segítése, beleértve a személyes és szociális kompetenciákat, az iskolai sikerességet és a tehetséggondozást. További célunk hátránykompenzáló programjaink keretében módszertani és attitűdbeli fejlődést biztosítani pedagógusjelöltek, segítő hivatást választók számára. Gyakorlati tevékenységeink keretében innovatív pedagógiai módszerek fejlesztésére és adaptálására törekszünk.
RENDSZERSZINT: KUTATÁS, POLICY, ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS
A magyar oktatási rendszer, valamint az oktatás során alkalmazott tartalmak, módszerek vizsgálatával és fejlesztésével a hazai oktatás megújítására, a minőség emelésére és a méltányosság erősítésére törekszünk.
Megoldási lehetőségeket és jógyakorlatokat kívánunk kidolgozni annak érdekében, hogy növeljük az érintettek – elsősorban diákok, szülők, pedagógusok és további szakemberek – motiváltságát és együttműködését. Kiemelt kutatási-fejlesztési területünk a motiváció, az extrakurrikuláris tevékenységek, a szövegértés-fejlesztés, a klímatudatos nevelés és az oktatási méltányosság megvalósításának lehetőségei. Nemcsak a döntéshozókat, a szakembereket és a pedagógusokat, de a szélesebb értelemben vett közvéleményt is fogékonnyá szeretnénk tenni értékeink, eredményeink iránt.
TÁRSADALMI TÁJÉKOZTATÁS A MÉLTÁNYOS OKTATÁS TÉMAKÖRÉBEN
Célunk a méltányos oktatás előmozdítása. Törekszünk a szegénységben élő, illetve roma/cigány tanulók oktatásával kapcsolatos tévhitek lebontására, e csoportokat támogató programok megvalósítására. Feladatunknak tekintjük az oktatás funkciójával, szükséges módszertanával, az oktatási rendszer és a pedagógusképzés megújításával kapcsolatos társadalmi párbeszéd előmozdítását.
KÖZÖSSÉGI FÓKUSZÚ CÉLKITŰZÉSEK
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS
A szakmai munkánk során kialakított jógyakorlatainkat, szakmai tapasztalatainkat helyi közösségek fejlesztésére használjuk. Különböző helyi és globális ügyek mentén közösségeket építünk, programjainkkal erősítjük a társadalmi integrációt, szolidaritást. Elkötelezzetek vagyunk a részvételi szemlélet alkalmazása, az aktív állampolgárság gondolatának terjesztése iránt. Hatást szeretnénk gyakorolni a közvetlen környezetünkre, városunkra: még élhetőbbé, szerethetőbbé kívánjuk tenni Szegedet. Természetesen a Motiváció Műhely közösségét is tudatosan építjük.
KÖRNYEZETI ÉS TÁRSADALMI FENNTARTHATÓSÁGI PROGRAMOK
Szervezetünk mindennapi működésében és szakmai munkájában egyaránt tetten érhető a környezettudatos gondolkodás és cselekvés előmozdítása.
Fontosnak tartjuk a klímaváltozás problémájának társadalmi tudatosítását, amely magában foglalja a komplex jelenség megismertetését, megoldások generálását, illetve a jövőben várható természeti, társadalmi és gazdasági változásokra való felkészülés és adaptáció támogatását. Mindezek mellett a természeti értékek megismerését, a környezettudatos életmód elsajátítását is célul tűzzük ki, amelyhez a permakultúra rendszere nyújt számukra segítséget. Meghatározó fogalomként kezeljük az újrahasznosítást, küzdünk a javak pazarló felhasználása ellen.
CIVIL TÁRSADALOM ERŐSÍTÉSE
Fontosnak tartjuk az autonóm helyi közösségek, szerveződések erősítését. Civil erőforrás-központként tekintünk magunkra, aktívan dolgozunk helyi, regionális és országos szinten megvalósuló együttműködések kialakításán, amelyek elősegítik a civil társadalom kapacitásainak növekedését. E cél elérése érdekében koordinációval, hálózatok építésével, illetve erőforrások biztosításával is hozzájárulunk egy civil ökoszisztéma kialakításához, amelyben a különböző közösségek és szervezetek között kölcsönös támogatás, tudásmegosztás és információáramlás valósul meg.
NEMZETKÖZISÉG, EURÓPAI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE
Törekszünk arra, hogy ügyeinket, módszereinket nemzetközi dimenzióban is elhelyezzük. Nemzetközi együttműködések kialakítására törekszünk, hogy új inspirációkhoz jussunk, illetve a saját eredményeinket is szélesebb körben hasznosíthatóvá tegyük. A Motiváció közösségéhez tartozó egyének szintjén pedig azért tartjuk fontosnak a nemzetközi kapcsolatok kialakítását, hogy kultúrák, eltérő nézőpontok megismerésével, idegen nyelvű kommunikáció gyakorlásával szélesebb látókörűek, nyitottabb gondolkodásúak legyenek a közösségünk tagjai. Mindez szükséges ahhoz, hogy képesek legyünk részt venni a globális társadalmi és környezeti problémák megoldásának folyamatában. Értékválasztásunk alapján elkötelezettek vagyunk az európai identitás és állampolgárság erősítésében.
SZERVEZETI FÓKUSZÚ CÉLKITŰZÉSEK
FENNTARTHATÓ SZERVEZETI MŰKÖDÉS
Tervezhető és fenntartható szervezeti működést teremtünk, hogy autonómiánkat megőrizve hatékonyan dolgozhassunk a pedagógiai és közösségi fókuszú célkitűzéseink megvalósítása érdekében.
Kiegyensúlyozott fejlődésre törekszünk, ezért a kontrollált növekedésben vagyunk érdekeltek. A fenntarthatóság egyik kulcselemének tekintjük a lokális és országos társadalmi beágyazottság növelését, így a bázisépítésre tudatosan energiát fordítunk. Nemcsak növelni, hanem diverzifikálni is kívánjuk a támogatói kört és a pályázati forrásokat, továbbá proaktív módon társadalmi vállalkozásként értelmezhető projektek indításával vesszük kezünkbe a jövőnk alakítását. Támogatjuk a tagjaink fejlődését, szakmai és emberi kiteljesedését, figyelembe véve azok egyéni jövőképét, azonban prioritásként kezelve a szervezet életképességét. Folyamatosan törekszünk új tagok és korábbi mentoráltjaink bevonására.
