TÁMOGASS MINKET
„A tanodába szeretek járni, de a suliba nem.” Segíts, hogy továbbra is járhassanak hozzánk a gyerekek!
Roxi ötöst kapott töriből. Anita ötöst kapott angolból. Daninak, Szintinek, Roxinak, Klárának és Emíliának saját kiállítása nyílt fotóiból.
Mindezt egy olyan helyen érték el, ahol a falak repedezettek, az ablakokról lepotyog a festék és még a szél is befúj. A lámpa nem ad elég fényt, de emellett még villog is, és persze mindez steril, fehér környezetben. Segíts, hogy felújíthassuk a tanodánkat!
A körülmények ellenére a gyerekek továbbra is szívesen járnak hozzánk, mert jól érzik magukat: olyan élményekben, sikerekben lehet részük, amiben máshol csak ritkán. Mi olyat olvasunk velük, ami érdekli őket. Kiállítjuk a fotóikat. Társasjátékot játszunk velük. Segítünk nekik hivatást választani.
A hátrányos helyzetű gyerekek nehezebben boldogulnak az iskolában, de mi segítünk nekik sikeresebbnek lenni. Tanodánkba 20-40 gyermek jár iskola után, többségük hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű. Nagyon fontos, hogy a gyerekek személyiségének egészével foglalkozzunk, megismerve hátterüket, motivációjukat, jövőképüket. Folyamatosan látjuk, hogy a foglalkozások hatására a gyerekek sok téren fejlődnek: kifejezőképesség, iskolai eredmények, személyiség. Mi, velük foglalkozó mentorok is sokat tanulunk tőlük magunkról, saját életünkről.
Azt szeretnénk, ha olyan fizikai környezetben segíthetnénk, ami visszatükrözi azt az otthonos hangulatot, amit kialakítunk a gyerekekkel. Úgy éreztük, hogy a tanoda eddigi működési helyét kinőttük, ezért 2015 nyarán egy új helyre költöztünk, amely sokkal nagyobb, így több gyerekkel tudunk foglalkozni. Ez az épület azonban felújításra szorul: szeretnénk színesre festeni a falakat, hogy eltűnjön az orvosi rendelő fehérsége, leszigetelni az ablakokat, hogy ne fújjon a szél odabenn, és a világítást is megjavítani, hogy a művészeti foglalkozások és a tanulás is megfelelő fényben valósulhasson meg.
4000 Ft-ból ki tudunk cserélni egy törött ablaküveget
5000 Ft-ból le tudunk szigetelni egy ablakszárnyat, így nem fúj be a szél
6000 Ft 15 l festék, amivel egy szoba steril fehér hangulatát (és persze a festés hibáit) tudjuk vidámmá varázsolni
10.000 Ft-ból tudunk egy olyan lámpát szerelni a szobákba, amely nem vibrál, nem zúg, hanem természetes fényt ad, így nem bántja a gyerekek szemét