Jelentkezz önkéntesnek!

A Szegeden és Balástyán működő Motiváció Tanodákba évente kétszer keresünk önkéntes kollégákat – a tanév rendjéhez igazodva szeptemberben és februárban. Az új önkéntesek számára mindkét időszakban felkészítő képzéseket szervezünk, ezért kell betartanunk ezt az ütemezést. Lentebb a legutóbbi toborzáshoz kapcsolódó

Kik vagyunk?

A Motiváció Műhely hátrányos helyzetűek, kiemelten gyermekek és fiatalok társadalmi beilleszkedését támogatja motiválás, képessé tevés és a társadalom érzékenyítése útján. A Motiváció Műhely keretein belül főként hátránykompenzáló és tehetséggondozó oktatási programok, társadalmi érzékenyítés, valamint az oktatási esélyegyenlőség témaköréhez illeszkedő kutatási

Katalizátor Hálózat eseménye: A tanodák jelene és jövője

A Katalizátor Hálózat szervezésében megvalósított, „A tanodák jelene és jövője: hatékonyság és hálózatosodás” című rendezvényen vettek részt a Motiváció Műhely tagjai.A Németh Szilvia (T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt.) és Fejes József Balázs (Motiváció Egyesület) felvezető előadásait követően Németh Szilvia,