TÉRBELISÉG ÉS KÖZOKTATÁS
A Katalizátor Hálózat Közszociológiai Műhelyének rendezvénye
Időpont: 2015. december 14
Helyszín: Nyitott Műhely
A Katalizátor Hálózat december 14-i műhelybeszélgetésének témája a térbeliség szerepe a szelektív oktatási rendszer fennállásában.
A kerekasztal beszélgetés meghívottjai voltak: Havas Gábor szociológus, Csovcsics Erika a pécsi Budai-Városkapu Iskola igazgatója, Neumann Eszter a King’s College London Phd hallgatója és Orsós János Dzsaj Bhim Közösség elnöke.
A beszélgetés moderátora, Zolnay János szociológus, a beszélgetés indításaként néhány karakteres megállapítással érzékeltette a téma jelentőségét. A pécsi kutatásai során arra a megállapításra jutott, hogy a kedvezőtlenebb családi háttérrel rendelkező, jelentős részben roma családok is nagy arányban viszik el a lakhelyüktől távoli beiskolázási körzettel rendelkező iskolába a gyereküket. Ám az ingázás eredménye nem egy magasabb presztízsű iskola elérése. Éppen ellenkezőleg: tanulmányaikat itt szegregált körülmények között folytatják. Országos kutatások is alátámasztják, hogy a térbeli szegregáció és az oktatási szegregáció között nincs szignifikáns kapcsolat, tehát önmagában a térbeli szegregáció felszámolására tett erőfeszítések még nem jelentenek megoldást az oktatási rendszer egyenlőtlenségeinek felszámolására.
A beszélgetés során Havas Gábor beszélt azokról a településekről, amelyek különösen nehéz helyzetben vannak a lakóhelyi szegregáció következtében. Ezen településeken az általános iskola tanulóközösségei is extrém mértékben szegregáltak és a magasabb társadalmi státuszú szülők igyekeznek elvinni a kistérségi központokba a gyermekeiket. Ám a hátrányos helyzetű tanulók számának növekedésével ezen iskolákban is egyre több hátrányos helyzetű tanuló kerül be. Az iskolák jellemző válasza erre, hogy az osztályok tanulói összetételét homogenizálják: igyekeznek egymástól elválasztani a kedvezőtlenebb családi háttérrel rendelkező gyerekeket a középosztálybeli tanulóktól. Ezen igyekezet ellenére sem tudják megállítani a szegregálódási folyamatot. Havas Gábor véleménye szerint csökkenteni lehetne az elkülönítés mértékét, ha nagyobb beiskolázási körzettel rendelkező iskolákat létrehozva, iskolabusszal oldanák meg a távolabbi településeken élő tanulók beutazását.
Orsós János a legrosszabb helyzetben lévő kistérségek korlátozott lehetőségeire és a központi kormányzati akarat hiányára hívta fel a figyelmet. A kistelepülések vezetői és az állami intézményfenntartó munkatársai nem foglalkoznak az oktatási integráció kérdésével, nem tekintik a szegregáció felszámolását a saját feladatuknak.
Csovcsics Erika a saját példáján keresztül arra mutatott rá, hogy éppen a központi irányítás bürokratikus leterheltségéből és diszfunkcionális működéséből következően lehet lépéseket tenni az oktatási színvonal emelése érdekében. Az iskolák pedagógusainak szemléletváltozása, szakmai továbbképzésük is ezen célt szolgálja. Az integráció ügyét a helyi szereplőkre támaszkodva, lépésről lépésre jelenleg is van mód előremozdítani.
Az oktatásirányítás által tervezett iskolaközpontok megalakulása magában rejti a lehetőséget az oktatási egyenlőtlenségek enyhítésére. Ám ehhez elengedhetetlen, hogy szakértői egyeztetések során dolgozzák ki a koncepciót, melynek központi eleme kell, hogy legyen az oktatási szegregáció felszámolása.