A pécsi Emberség Erejével Alapítvány Élménytár Tanodájában jártunk a Demo csapat néhány résztvevőjével. Az Emberség Erejével Alapítvány elsősorban emberi jogi képzéssel és szemléletformálással foglalkozik, valamint rászoruló gyerekek számára biztosít lehetőségeket. Többek közt a szomszédos iskolának segítenek abban, hogy a nehezen kezelhető gyerekek számára külön foglalkozásokat tartanak.
Pécsen több tanoda is működik, hiszen rengeteg rászoruló gyerek lakik a városban és a környékén. A tanoda a Gyárvárosi Általános Iskola szomszédságában van egy aránylag kellemes környéken, ahová beékelődnek kisebb szegregátumok. Itt sok a hajléktalan, a munkanélküli, sok gyerek nő fel mély szegénységben, reménytelenségben. Az idejáró gyerekek számára a nyári szünetben már az is nagy dolog lenne, ha csupán csak enni kapnának délben (iskolaidőben ez az iskolában történik, de nyárra ma már se az iskola és a fenntartója, sem a város nem biztosít ebédet a rászoruló gyerekeknek), de itt ennél sokkal többet kapnak. Odafigyelést, törődést, játékot, lehetőségeket, elfogadást és közösséget. Van olyan gyerek, aki már akkor is járt ide, amikor nem is volt tanoda, de volt gyerekfoglalkozás. Kötődnek, szeretnek idejárni. Ezen egy cseppet sem csodálkozunk.
A tanoda program mellett a tanoda munkatársai mindent megtesznek, hogy minél többet tudjanak nyújtani a gyerekeknek: élelmiszer és játékadományokat gyűjtenek, próbálják a hiányokat pótolni minden téren. Nem könnyű, hiszen nagy a szükség.
Az Élménytár Tanodában sok izgalmas megoldást láttunk, mint pl. a mannarendszert, ami segít a gyerekeknek abban, hogy lássák a dolgok következményeit, hogy képesek legyenek tervezni, stb.
Hogy mit tekintenek eredménynek? Pl. azt, hogy a gyerekek visszajárnak, szinte minden nap ott vannak, hogy betartják a szabályokat, igyekeznek alkalmazkodni, vannak saját kezdeményezéseik, szeretnek segíteni, közösen játszani, stb.
Nagy dolog ez, és ha még azt is hozzávesszük, hogy mennyi segítséget kapnak a tanulásban is, akkor ez a „csomag” talán átsegíti őket sok nehézségen.
Köszönjük, hogy ott lehettünk, és hogy együtt gondolkodhattunk sok igazán kemény kérdésről. A látogatók közül sokan gondolták úgy, hogy van mit magukkal vinniük.