-1. nap:
A csapat egyik fele az előző nap estéjét még azzal töltötte, hogy elkészüljenek a társas új kártyái, a matricák, minden, ami szerintünk kellhet ahhoz, hogy a sátrunknál töltött idő jól teljen. A másik fele az év lezárásaképp egy közös estét töltött a gyerekekkel.
Indulás, késés, nagyon sok cucc, de végül sikeresen elértük a buszt (utólag is elnézést a sorban mögöttünk állóktól, de a számla elkészítése már csak ennyi idő).
Busz Pécsre, kávé Baján, majd irány Orfű, ahová menet a szalagkorlát sietett a segítségünkre, illetve a buszsofőr útbaigazítását is egy helyi „civil” végezte.
Orfű: rövid keresgélés után megtaláltuk a fesztivált is, ahol érzésünk szerint 250 m-es szintkülönbség leküzdése után megtaláltuk leendő helyünket (persze nem). Még néhány vándorlás (szám szerint 2) után, amik során gyakorlatilag divatot teremtettünk azzal, hogy saját sátrunkat egyben cipeltük egyik helyről a másikra (közben legalább jó kedvet teremtettünk a fesztiválon). Végül a kempingben leltünk végső szállást, a szalma segítségével még a talaj egyenetlenségeit is leküzdöttük, bár nekem fáj a hátam. Egy nagyon jó helyen, a Heaven street és a Pál utca végén kaptunk sátrat. Este már csak a környék felfedezése volt hátra.
0. nap:
Gyönyörűen berendeztük a sátrat, ha én fesztiválozó lennék, biztos betérnék a mosolygós emberekkel, gyerekrajzokkal teli helyre. Szóval ma már fesztivál tempóban vagyunk jelen.. Az első kéznyomokat a szentesi gimisek hagyták nálunk, akik jelvényeinkkel is reklámozzák az Integráció kampányunkat (innen is köszönjük nektek :)). Az első emberek, akik kipróbálták a vadiúj Mentortársast két nagyon jó fej, érdeklődő fiatal volt (köszönjük nektek még egyszer)! Természetesen ők is kaptak jelvényt, matricát. Mi úgy érezzük most kezdünk belelendülni, egyre több emberrel találkozunk és este már nagyon vártuk a Kispál és a borz koncertet (Lovasi szakállal nagyon jó). És akkor mára „Az égbolt zár.”.
1. nap:
A mai nap igen jól sikerült több szempontból is. Sok embert értünk el a totónkkal, ami után jelvényeket készítettek a kitöltők. Jó érzés Integráció kitűzőkkel járkáló fesztiválozókkal találkozni, akik mosolyogva köszöntenek minket. Az új Mentortársas segítségével a szegregációhoz kapcsolódó beszélgetéseinkkel már sikerült elindítani néhány gondolatot, eloszlatni rózsaszín világképeket. Emellett ma a celebek is főszerepet kaptak, számot kértünk a Viva TV-n, fényképezkedtünk Halott Pénzzel.
2. nap:
Úgy tűnik a Totó és a kitűző a legnépszerűbb a fesztiválon, mindenki szívesen kitölti, miközben beszélgetünk vele a szegregáció hátrányairól, az integráció előnyeiről. Ma az egyik beszélgetőpartnerünk úgy állt fel az asztaltól, hogy eddig azt hitte jó, ha mindenkit külön oktatnak, a társalgás után úgy állt fel, hogy most már látja, ez nem működik jól. Társasjáték közben fiatal közgazdászhallgatókkal játszottunk, akik saját sorsukat ismerték fel a középosztálybeli bábu sorskártyáiban, s nagyon meglepődtek milyen nehézségei vannak az oktatásban a mélyszegénységből érkezőknek. Következő játékospárunk tisztában volt a helyzettel, hiszen szociális szférában dolgoznak, nagyon élvezték a játékot. Este közös Quimby, Palya Bea koncerttel zártunk, ahol találkoztunk az Integráció póló nyertesével is.
3. nap:
Hát ennek is vége lesz. Ma elérkeztünk az utolsó naphoz, amelyet laza napsütés nyitott meg, persze később megjött a menetrendszerű eső és hideg is, ami befolyásolta az emberek kedvét is. Mi azért rendületlenül társasoztunk, totóztunk, kitűzőt készítettünk. A társas során találkoztunk pedagógusjelöltekkel, akik nagyon érdekesnek tartották az új Mentortársast. A legnépszerűbb továbbra is a kitűző és a totó, melynek során ismét sok fesztiválozó látott rá a szegregáció hátrányaira, s az integráció előnyeire. Este mi is összepakoltunk, s elbúcsúztunk Orfűtől. Köszönjük mindenkinek az együtt töltött időt, beszélgetéseket. Legközelebb az EFOTT-on találkozhattok velünk