Nem vagyunk egyedül!

Néhány napja a Katalizátor Hálózat rendezvényén vettünk részt. Hazafelé utazva egyikünk rezignáltan megjegyezte: „egyedül maradtunk”.

Azért mondta ezt, mert megdöbbentő volt a tapasztalat, hogy a speciális téma miatt belterjességig szűk körben is legitim volt az a felszólalás, mely számon kérte az oktatási integrációval kapcsolatos pampogást – hiszen az állítás szerint szegregált körülmények között is lehet sikereket elérni. (Alkalmi, rövid távú sikereket valóban fel lehet esetenként mutatni, rendszerszerűen viszont biztosasan nem. )

Persze nem maradtunk egyedül, még ha néha magányosnak is érezzük magunkat. Az ország számos pontján dolgoznak kollégák hasonló attitűddel, mint a Motiváció Műhely tagjai. Az viszont biztos, hogy a számunkra fontos téma, melyben hiszünk: perifériára szorult.

Egy hete az Antiszegregációs Kerekasztal ülésén vettem részt. Berki Judittal és Ritók Nórával november elején kezdeményeztük az összehívását – májusban ülésezetett utoljára, akkor is a mi kérésünkre –, 7 témát megjelölve. A felvetett problémakörök közül végül egyet vett napirendre a Kerekasztal, de megbeszélni „idő hiányban” ezt sem tudtuk. Hazaérve egy levél fogadott, a Kerekasztal egy civil tagjától: én kiszállok ebből…elegem van ebből a szerepből, meg a sok bólogató-hallgató emberből. Korábban lebeszéltem erről a levélírót, arra hivatkozva, hogy részvételünkkel – még ha tudjuk is, hogy legitimálásra használnak bennünket –, kis eredményeket, kármentést, témák felszínen tartását elérhetünk. Már nem buzdítom kitartásra a levélírót, elfogadtam a döntését, hiszen valóban időrabló a gittegyleti tagság.

E két nap lehangoló tapasztalatai után kaptam a hírt, hogy véget ért a tanodánk felújítása érdekében szervezett adománygyűjtő kampányunk, Anonymus küldött nekünk 355.000 forintot.
Pénzre mindig szükségünk van. Erkölcsi támogatásra is. De jelre ritkábban. Ezt jelentette számomra ez az adomány. Vannak emberek, akik annyira fontosnak tartják a munkánkat, hogy jelentős anyagi terheket is felvállalnak támogatásunk érdekében. Persze Anonymus jó barátunk, rendszeresen utal számunkra. Mások pedig nevükkel is vállalják az adományt, barátok és ismeretlenek egyaránt. Másfajta segítséget is kapunk. Például a LogMeIn íróasztalokkal és székekkel járult hozzá a tanodánk berendezéséhez. Egy budapesti építész pedig azért utazott el Szegedre, hogy az ingatlan bejárását követően tanácsokat adhasson az ingatlan felújítására vonatkozólag.

Kicsi vagy nagy adomány; pénz, eszköz vagy munka; ismerős vagy ismeretlen adományozó: egyformán megtisztelő a segítség, köszönet érte! Erőt ad és alázatra tanít, hogy ennyien hisznek bennünk.

Szűcs Norbert

Nem vagyunk egyedül!
Cimke: